Online sportfogadás: Egy lépésre a nagy bravúrtól

július 26, 2023

Nagyon úgy tűnik, a magyar férfi vízilabda-válogatott tovább folytatja a tavalyi sikersorozatát, és akár a vb–győzelemért és az azzal járó olimpiai kvótáért is versenyben lehet. Ehhez első lépésként a spanyol válogatottat kellene felülmúlnia Varga Zsoltéknak -  a lányoknál pedig láttuk, hogy ez korántsem egyszerű feladat, hiszen a hispánok ebben a sportágban is az élmezőnybe tartoznak. Persze a fiúk esetében nem beszélhetünk akkora fóbiáról, az elmúlt öt egymás elleni mérkőzésből mindkét csapat kettőt nyert meg egy döntetlen mellett. Ráadásul a riválisok egyaránt hibátlan mérleggel jutottak el a legjobb négy közé, nem véletlen, hogy az általunk kínált legjobb oddsok is izgalmas találkozót vetítenek előre.

Az online fogadás kedvelőinek a női vízilabda válogatott kiesése miatt sem kell csüggedniük, hiszen az 5-8. helyért is izgalmas mérkőzéseket rendeznek. Az USA-Kanada rangadón előbbi csapat kozemtikázná csalódást keltő szereplését, míg a magyar csapat Görögország ellen próbálja javítani a mérlegét.

Természetesen a foci fogadás sem áll meg a következő napokban, hiszen javában zajlik a női világbajnokság, ráadásul már túl vagyunk a csoportkör első fordulóján, így elindult a helyezkedés a továbbjutással kapcsolatban. A csütörtöki játéknap legszorosabb találkozója a Kanada-Írország lesz, de érdemes lesz figyelni a Japán-Costa Rica meccsre is. Szinte biztos, hogy a derbik vesztesei elveszítik továbbjutási esélyeiket.

Velünk mindig jól jársz, ha foci fogadásról van szó: köss egy előzetes fogadást kötésben és vágj zsebre akár 30%-kal megnövelt nyereményt!