Már javában dübörög az ausztrál-új-zélandi közös rendezésű női foci vb csoportköre, a futball fogadás kedvelői eddig öt meccs kapcsán válogathattak a legjobb oddsok közül: többek között a két házigazda, valamint a végső győzelemre is esélyes Spanyolország is megkezdte a szereplést. A rendező országok szurkolói már most igazán boldogok lehetnek, hiszen egyaránt győzelemmel nyitottak a tornán, ami Új-Zéland esetében mindenképpen meglepetés.
Persze még így sem túlzottan valószínű, hogy a Kiwik ott lesznek majd a végelszámolásnál, a kvartettből azonban továbbmehetnek. Az oddsok alapján a négyszeres bajnok, nyolcszoros dobogós, címvédő Team USA pályázik a legjobb eséllyel az aranyéremre: az amerikai lányok esetében csak a tornagyőzelem az elfogadható eredmény, főleg, hogy az utóbbi két vb-t egyaránt behúzták. A legutolsót éppen Hollandia legjobbjai ellen, akik az újonc Portugáliával szemben kezdik meg a szereplést – a meccs első gólja most különösen lázban tarthatja a szurkolókat!
Egyébként a narancsmezesek idén nincsenek ott a legesélyesebb gárdák között, de európai válogatottakból és tradicionális futballnemzetekből így sincs hiány: Angliának, Spanyolországnak, Németországnak és Franciaországnak is van esélye odaérni a pódium legmagasabb fokára, de a házigazda Ausztrália is megpróbálkozik majd a nagy meneteléssel. A 32 csapatos lebonyolítás miatt, a csoportkör után érkeznek majd az igazán kiélezett meccsek – egészen augusztus 20-ig!